
Kedden és szerdán is lesznek pride-párti tüntetések, így változik a közlekedés.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint jelentős forgalomkorlátozásokra és közösségi közlekedési változásokra kell számítani április 15-én, kedden délutántól szerda estig az Erzsébet híd és környéke területén az újabb pride-párti tüntetés miatt – írta meg a Magyar Nemzet.
A demonstráció kedden 17 órakor kezdődik az Erzsébet hídon, majd este 18:30 körül a résztvevők az I. kerületi Szent György térre vonulnak. A rendezvény szerdán 17 órakor a Szent György térről indul vissza az Erzsébet hídhoz, ahol a demonstráció este 20 óráig tart.
A rendezvény ideje alatt, kedden 16:30 és 19:30 között, valamint szerdán 17:00 és 21:00 között számos buszjárat terelve közlekedik, vagy nem jár.
Érintett útvonalak: Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út.
A következő járatok közlekedése változik:
A 107-es autóbusz csak a budai oldalon, az Infopark–BudaPart és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik, a Szent Gellért tér érintésével. A Keleti pályaudvar és a Szent Gellért tér közötti szakasz kimarad.
Az 5-ös, 7-es, 8E, 108E, 110-es, 112-es és 133E járatok csak részlegesen közlekednek: a pesti végállomások és a Blaha Lujza tér, illetve a budai oldalon a Szent Gellért tér, a Móricz Zsigmond körtér vagy a Déli pályaudvar között.
A 16-os és a 216-os buszjáratok nem közlekednek. A Dísz tér esetleges lezárása esetén a 16A és 116-os buszok módosított útvonalon, a Széll Kálmán tér, illetve a Fény utcai piac és a Szentháromság tér között járnak.
A BKK az M2-es, M3-as és M4-es metrók használatát javasolja az érintett időszakban, mivel ezek nem érintettek a forgalmi korlátozásokban.
Az utasoknak ajánlják a BudapestGO alkalmazás használatát, amely valós idejű közlekedési információk alapján segíti a legjobb útvonal megtervezését, és lehetőséget kínál jegy- és bérletvásárlásra is.
A forgalmi korlátozások és buszterelések várhatóan torlódásokkal járnak, így érdemes időben elindulni és előre tervezni az utazást.
Az ideiglenes forgalomkorlátozásokat az alábbi térképen tekintheti meg:
Nyitókép: Ladóczki Balázs